Tanú vagyok rá

A színdarab

Kritika Hegyi Béla tollából

Erdélyi rendkívüli érzékkel nyúl klasszikusainkhoz, azzal az igénnyel, hogy megteremtse róluk alkotott külön véleményét, egyéni színpadi adaptációját. Pontosan tudja, hol rejtőznek a hangsúlyok, amiket mi nem találunk meg, vagy amiket másképp értettünk eddig. Láttuk már tőle Juhász Ferenc Szarvasénekét, Ady és József Attila múltat és jelent szembesítő estjét, Pilinszky világot és Istent sirató profán passióját, Jékely Zoltán élettel-halállal való perlekedését, három napos Pilinszky heppeningjét, s mindből új gondolatokat vetített elénk. Úgy ragad ki részleteket, melyek eredeti kapcsolódásukat elveszítve alkotói ambíciót valósítanak meg.

Márai Sándor írásaiból összeállított monodrámája - Tanú vagyok rá - eddigi sikereihez képest is reveláció. Érett, minden mozzanatában átgondolt bemutatót látunk tőle, egy kiváló színész jutalomjátékát. Valósággal belebújik az író bőrébe és őt - nem utánozva - jelezve, gesztusokkal, öltözéke cseréivel, tárgyakkal játszva, a valóságos Márait állítja elénk két és fél órán keresztül.A korok atmoszféráját zenével, fényekkel idézi meg, és összhatásában olyan teljességet produkál, amit az utóbbi időben a legfölszereltebb és legnagyobb hírű színházakban is ritkán van alkalmunk megtapasztalni.

Márait nem lehet a múltba temetni. Erdélyi úgy szánt végig élete szakaszain, hogy végig mára vonatkozó kérdéseket vet fel a nézőben. Megjelenik, mintha - talán a legszebb regényének - a Szindbád hazamegy lapjaiból lépne elénk, köszönti a közönséget, kalapban, kabátban, esernyővel a kézben. Felakasztja őket a fogasra, frissen vasalt öltönyében íróasztala mögé ül. Kassai gyermekkorát meséli, ifjúságának, felnőtté érésének fordulóira emlékszik. Föláll, megindul a deszkákon, két lépés, már új országban, sőt, már új kontinensen jár, egyre súlyosodó egyre lassuló lépésekkel. És mindeközben a világ dolgaira figyel, kissé cinikus, kissé fanyar, de mindig szellemes, okoskodó modorban. Mereng egy üveg somlói bor fölött, egy szál virággal Lola képét eleveníti föl, miközben sétája mind töredezettebb, nehezebb. Már bottal tapogatja ki útját. Magára veszi házi köntösét, és készülődni kezd a másik világba. Még fontolgatja az öngyilkosságot, de vágya, elszántsága tovább biztatja nem földi terek megtapasztalására. Végül a csönd már teljes, csak a mi fülünkben dörren az a revolver. Nem csak a vigasztalan egyedüllét, de a megválthatatlan világ, az önnön bűneiből, mulasztásaiból semmit sem tanuló emberiség ítélete ez a suicídium. S mintegy kilépve önnön testéből, megfordul, fölveszi kabátját, fogja esernyőjét, még egyszer, utoljára körbetekintve elbúcsúzik a közönségtől. Az életet most már végleg a könyvekbe vermelve el, a földi tereknek szinte megkönnyebbülve fordít hátat. Szindbádként jött, Szindbádként távozik. Egyre erősebb fény ragyogja be azt a pár lépést, amit még megtesz abba a világba.

Hegyi Béla

Kritikák

Részletek a darabról megjelent kritikákból:

"… Egyszer csak megjelent a színpadon. Ott állt aggódással és emlékezve, emlékeztetőn, mint egy letűnt kultúra hajdani "követe". Egy író állt ott, ahogy itthon sosem láthattuk, mert hisz hosszú életéből alig negyedszázadot tartózkodott idehaza. Életének nagyobbik részét emigrációban töltötte, mondhatnánk, már-már önkéntes száműzetésben. Életét a kaliforniai San Diegóban fejezte be tragikus módon. És most mégis itt látjuk, amint naplóját, emlékiratait mondja, tanúságot téve korunkról, melyben élt.

Miképp lehetséges mégis, hogy megjelent köztünk? Erdélyi György bravúrja idézi meg őt, aki nem, nem a költő, az író szavait mondja, hanem magát az alakot jeleníti meg. Erős fegyelem, visszafogott szenvedély süt át Márain - Erdélyi György által. Előttünk érik férfivá és öregszik meg.

Tanú vagyok rá - hirdeti a műsor címével Márai Sándor és Erdélyi György. Egyszerűen és visszafogottan szólaltatja meg a lélek-drámát. Megidézi az írót, átéleti az életutat. És a művész tragédiájának konfliktus-állomásait, sorsfordulói vele járjuk, mint megannyi stációt.

Erdélyi György Márai estjének felemelő ereje abban rejlik, hogy meg tudja mutatni az egyszeri embert, a kedvenc Kosztolányi által is emlegetett "egyedüli példányt". Aki kétségbe esett és esendő. Aki bár mestere a nyelvnek, amely túléli őt, de önmaga halandó. Ám mint a teremtett világ újrateremtője - a Homo Creator - egyszersmind halhatatlan. Korunk Európájának szól ez az üzenet, odaátról és innen a pódiumról."

Kelényi István - Erdélyi György Márai estje

"… Erdélyi nem külsőségeiben igyekszik megragadni Márait, hanem magatartásában, lényében, szellemében. Amint a szavakat összerakja, amint mondattá fűzi - úgy tűnik, mintha a gondolat épp itt és most a fejében fogant volna. Hitelességét ez garantálja. Keveset mozog, visszafogottan, csak amennyit a helyzet megkíván; a szövegre összpontosít, a gondolatok érvényre juttatására, s a kellő atmoszféra megteremtésére.

Egyes szám első személyben hangzanak el a Márai mondatok, és személyes sorsfordulataiban megérezzük a történelem megannyi múlt századi kataklizmáját. És mégsem önmarcangolással: a hangnem, a leírás, az önelemzés tárgyilagos, imponálóan az. Ami a Márai - specifikumot, az egyedülálló stílust, zamatot adja - az a szöveg "márais" dallamának, zeneiségének finom érzékeltetése. Ez teszi az előadást igazán líraivá."

Metz Katalin - A század fortyogó bugyrai

"… Két részes, Márai Sándor írásaiból összeállított monodrámája - Tanú vagyok rá - az eddigi sikereihez képest is reveláció. Az író munkáiból kötetté is kerekített összeállítás a harmincas években született versét választotta címül.

Érett, minden mozzanatában átgondolt, eredeti bemutatót látunk: egy kiváló színész jutalomjátékát. Belebújik az író bőrébe, s őt - nem utánozva! - jelezve fizikai jelenlétét is, gesztusokkal, öltözéke cseréivel, tárgyakkal manipulálva, Márait szembesíti velünk két és fél órán keresztül. A cserélődő korok atmoszféráját zenével, zajokkal, fény effektusokkal idézi meg, s így összhatásában olyan teljességet produkál, amit az utóbbi időkben, a legfölszereltebb és legrangosabb színházakban is ritkán van alkalmunk megtapasztalni."

Hegyi Béla - Márai föltámasztása

Tanú vagyok rá (2002) - Fotó: Gránitz Miklós

A könyv

Részletek a darab alapját képező könyv
(Erdélyi György szerkesztése) lektori véleményeiből:

"… Az ilyen és ehhez hasonló könyvek adott esetben többet tehetnek az irodalom, vagy egy-egy kiemelkedő jelentőségű életmű magasrendű népszerűsítése érdekében, mint valamely középszerű monográfia …"

Domokos Mátyás

"… Rendhagyó, rendkívül izgalmas összeállítás az Erdélyi Györgyé. A különböző szemelvények egy meg nem írt, eddig össze nem állított, de most jól összeszerveződött szellemtörténeti sort alkotnak. A legendák Máraija a földre lép, közénk, hozzánk szól önnön szavaival, a legendából egy XX. századi embersorsot formáz, a jó ismerősből még jobb ismerős lesz …"

Fried István

"… Érdekfeszítő olvasmány, mert a szövegrészeket nem csak kronológiailag helyezi egymás mellé, hanem úgy válogat, hogy azok szervesen egymásra épülnek. A válogatásnak ritmusa, dramaturgiája van. Márai írásai kapcsán új, magas szintű alkotás jött létre, ugyanakkor a Márai szellemiségéhez, gondolkodásmódjához való ragaszkodás is megmarad …"

Végh Károly

Tanú vagyok rá (2000) - Fotó: Gránitz Miklós